Részlet Daniel blogjából2012.03.19. 10:48, Kinga
Nagy örömünkre Daniel blog írásra szánta magát, így valószínűleg minden egyes verseny után kapunk egy összegzést tőle, hogy mit élt ált az autóban, és hogyan vélekedik a hétvége történéseiről. Most ebből a blogból fordítottam le nektek egy részletet, ahol Ricciardo az utolsó körben átélt őrületről, és az azt követő váratlan 9. helyről beszél.
"Az utolsó kör valami eszméletlen volt. Közvetlen közelről láttam a legtöbb drámát kibontakozni körülöttem. Elhaladtam egy Mercedes mellett, ami nagyon lassan haladt némi sérüléssel, majd sikerült igazán jól kijönnöm a 11-12-es kanyarkombinációból. Jean-Eric ott volt közvetlenül mellettem a 13-as kanyarban és ekkor úgy gondoltam lehet esélyem egy esetleges előzésre. Visszatettem az autót kettesbe, és abban voltam, hogy ő ugyanígy tett, így majd közvetlenül egymás mellett fordulunk rá az egyenesre. Sikerült jobban kigyorsítanom, így a pozíció végül az enyém lett.
Mikor átértem a célvonalon fogalmam sem volt arról hányadik helyen állok. Azt hittem a 11.-ként fejeztem be a versenyt. Talán 10 vagyok, de őszintén inkább a 11.-nek hittem magam. Mikor a mérnököm végül megszólalt a rádióban, és azt mondta ’P9, gratulálok’, nos az egy igazán őrült pillanat volt."
A blogból továbbá még azt is megtudhatjuk, hogy Daniel ma még biztosan Ausztráliában marad, és csak holnap repül Kuala Lumpurba.
Saját fordítás!
|