Daniel nyilatkozata2012.03.18. 10:27, Kinga
Daniel Ricciardo:
"Nem tudom, mi történt az utolsó körben. Kék zászlókat láttam és sok autó volt előttem, biztos voltam benne, legalább egy helyet tudok javítani, mert nagy volt a káosz. Kissé szerencsés voltam, mert az egyik utolsó voltam az egymást üldözők között, akiknek tiszta képe volt az előtte haladókról. Majd támadni tudtam Jean-Ericet. A 13-as kanyarnál védekezett és úgy gondoltam, irányt váltok, így sikerült a kilencedik helyet megszerezni. Az utolsó néhány kör őrületes volt, pokolian nyomtam. A rajtnál balesetbe kerültem és akkor nem tudtam, mi történt, vagy ki hibáztatható. Jól rajtoltam, a külső íven voltam, de túl sokan voltunk ott. Az autó bal eleje kemény ütést kapott az egyik Williamstől és ki kellett állnom orrkúp cserére. Ezt követően kisebb sérüléssel versenyeztem. Jó a kilencedik hely, de azt hiszem, sokkal jobb is lehettem volna, mert az autó erősnek tűnt, a sérülés ellenére gyors volt és végigmentem a versenyen úgy, hogy az autó egyik felére húzott. Nem volt könnyű megfogni, de soha nem adtam fel, folyamatosan nyomtam. Nagyon örülök, nagyszerű első Formula-1-es pontjaim itthon, Ausztráliában megszerezni, ahol a közönség egész hétvégén fantasztikus volt."
(forrás: formula.hu)
|
Nagyszerű versenyt futott! A rajtnál érezhetően próbált óvatos lenni a féktávon, de sajnos mégis összepréselték szegényt :( am cool a sisakkamerája ;P
Az utolsó helyről sem adta fel és a sors igazságos volt, mert a safety car pont jókor jött neki :)
Az utolsó körben is higgadt tudott maradni és meg is lett az eredménye (Y)
Goo Daniel !!