DANIEL A 9.!2012.03.18. 08:55, Kinga
Óriási küzdelmeket hozott az évadnyitó futam mind az élmenők, mind a középmezőny számára. Ugyan a poleból induló Hamilton a rajtnál visszacsúszott a második helyre, csapattársa (Jenson Buton) vezető pozíciója ezek után szilárdnak bizonyult. Nem úgy mint a többi pontszerző hely melyeken egymást váltva helyezkedtek el a lehető legkülönfélébb csapat versenyzői, majd végül Maldonado hibája az utolsó körben egy újabb, számunkra, és Daniel számára is előnyös kavarodást eredményezett, és a kedvencünk végül a 9. helyen fejezte be a futamot, miközben megjegyezendő, hogy az első kör után még az utolsó helyen, jelentős hátrányban körözgetett a hazai futamán.
Érdemes még megemlíteni a 17. helyről induló Kimi Räikkönent, aki végül a 7. helyen fejezte be a versenyt.
A futam végeredménye:

|